És mi lett a nővel? / Kortársunk Csehov Zsámbékon / PRAE.HU

A két rendezés helyszíne a Műemlék Rakétabázis, és mindkét előadás Kiss Csaba kortárs drámaíró De mi lett a nővel? című drámájából indul ki, melyet a szerző több Csehov-novella ihletésére, azok motívumainak felhasználásával írta. Míg a Győri Rév Színház Irina című produkcióját a dinamika, a frissesség és a humor jellemzi, addig a szerző saját rendezésének erejét a méltóság, a pajkos évődés és a fájdalmasan szép, lírai nosztalgia adja.

Korányi fiatalos lendülettel és szemtelenséggel, valamint egy plusz jelenet betoldásával nyúl Kiss ’97-ben írt férfimeséjéhez, a megvalósításban pedig segítségére van a Győri Rév Színház négy fiatal színésze. A történet igen egyszerű: műfaji megnevezéséhez híven a dráma három férfi egyazon nőről való meséjéről szól. Pontosabban felidézéséről. Megidézéséről. Irina Bikulináról, akinek mindhárom férfival volt dolga. Vagy nem. És akiről kalandos, elképesztő, különös, már-már abszurdba hajló történetek keringenek. Fiatalok keresik játékosan, kissé túlzott hevességgel és intenzitással, de mindenképpen lelkesen a talán meg sem volt, de most biztosan elvesztett, ismert, de mégsem ismert nőt. Vagy talán nem is (csak) a nőt, hanem – Korányi Bálint rendezése szerint − valami olyat, ami őket, hármójukat összeköti. Amihez mindegyiküknek köze van. Azt a bizonyos összetartó erőt. Ezt jelzi szürke, különböző fazonú felsőből és farmerból álló jelmezük is.

Noha a „főmesélő”, a fő narratív szál alapvetően kissé egyhangú játékmóddal és társaihoz képest kevesebb amplitúdóval rendelkező Balla Richárdé, azaz Juráé, a műben megjelenő Csehov-novellákat a három férfi együtt idézi meg. A Nagy Zsolt, „Zsozso” által interpretált Gyabkin kissé túlzottan nagyszájú és izgága, túlfűtött játékának köszönhetően pedig egy-két esetben hadar is, ám ezt olykor ellensúlyozza Aljosa szerepében Szántó Bálint kiegyensúlyozottságával és egyenletes játékával, amelyet a karakterhez illő heves vérmérséklet és szenvedélyes kifakadások sora jellemez. De egy valami közös a három férfiban: Irinát akarják, óhajtják kétségbeejtő módon, gyermeki igyekezettel − és egyszer a közönség bevonásával is − emlékezetükben felidézni, a díszletként szolgáló papírdobozokból felépíteni. Mindegyik oldalon megfestett, eltérő részleteket ábrázoló papírdobozokból. Emlékkockákból. Mintha csak legóznának, és a legókból jelenetről jelenetre új helyszíneket és figurákat hoznak létre.

És a nő – miután az előadás kezdetén Bálint Betty maszkban kimászik az egyik dobozból, és elvonul a nézőtér mögé − mindvégig jelen van, egy piros kendő képében. No meg azzal, hogy folyamatosan beszélnek róla. Az egyik jelenetben Bálint Betty beszédhangját is meghalljuk a rendezést jellemző, kortárs hangzású, főként orosz szövegű (pop)dalok mellett. Az előadás egészén a humor, a jókedv, a tomboló lendület érződik, amely kissé komolytalanná tesz egy-két jelenetet az egyébként − nem csak fiatalokat érintő − komoly témát feszegető, azt hitelesen és őszintén a közönség elé táró előadásban: mi is tart minket, embereket össze? Miért, mitől tartozhatunk össze? Mi a kapocs három, látszólag eltérő habitusú fiatalembert? Válaszként szolgál Irina. Vagy az emlék. Vagy az emlékezés maga, esetleg az egymásnak mesélés gesztusa. Vagy a színház.

A szerző, Kiss Csaba 1997-ben vitte művét színpadra a Győri Nemzeti Színházban. Hűséges volt saját címéhez, szövegéhez és instrukciójához: a minifesztivál második előadásában a drámában „előírt” díszlet fogad minket. Vagyis egy nagybőgőtok, egy láda és egy kottatartó. E három tárgy által behatárolt térben adja elő a férfimesét három, az idősebb színészgenerációhoz tartozó művész, a magyar színházi élet fontos alakjai: Horvát Ottó Lajos Aljosa, Honti György Jura, Gyabronka József pedig Gyabkin szerepében. Három, élemedettebb korú férfi különböző, az egyéniségüket kifejező és azt tükröző jelmezben. A rendező és a szerző ugyanaz. A történet ugyanaz. A nő, pontosabban annak hiánya ugyanolyan – Kiss rendezésében különös súlyt kap ez az űr, hiszen sem testben, sem hangban nem jelenik meg semmiféle nő, még a kasmírkendő is csak néha-néha kerül a szereplők kezébe. Irina itt csak a szavak által él. Ám az alapszituáció más: míg a Győri Rév Színház darabja jövőbe tekintő, folyamatosan felfedező és kutató, addig a 22. évfordulóját ünneplő előadás a múltba réved, nosztalgiázik, megpróbálja elérni egykori ifjú - ám egyúttal elfogadja öregedő - mivoltát. A nyelvi humorban és helyzetkomikumban gazdag produkció tele van lírával és bájjal, fanyarság és keserűség nélkül. Ez az előadás is játékos és dinamikus, ám itt három idős férfi bohókás meséléséről van szó, amelyben a nő az eltűnt ifjúságot, a régmúlt korokat és az emlékezés által szerzett boldogságot, a melankolikus és elégikus nyugalmat jelképezi. Ezt a gesztust erősíti a keretes szerkezetet biztosító gitár, valamint a legvégén a színpadra fehér csíkot húzó, éles lámpafény. A holdfény, amely lassan kihuny. Igazi saudade élmény, ahogyan a portugálok mondják.

Kiss Csaba rendezése

Két előadás, két társulat, két színészgeneráció, kétfajta rendezés. Egy dráma, egy helyszín, egy fesztivál. Egy nő, három férfi. Egy kérdés, két különböző tartalom, de egy (a) biztos: mindannyiunkban él egy Irinia. Egy nő, valami, akire vagy amire emlékezni szeretnénk. Amit vagy akit fel- és meg akarunk idézni. Egyedül vagy együtt, közösen. És ezt is kell tennünk, mert az emlékeink tartanak életben minket. Most is, és Csehov idejében is. Ezért (is) kortárs Csehov.

Irina

Szereplők:

Aljosa – Szántó Dániel

Gyabkin – Nagy Zsolt Zsozsa

Jura – Balla Richárd

Irina – Bálint Betty

Látvány: Bojkovszky Zsolt, Suhaj Miklós

Rendező: Korányi Bálint

Kiss Csaba: De mi lett a nővel?

Szereplők:

Gyabkin - Gyabronka József

Aljosa - Horváth Lajos Ottó